Létezik- e egyetlen, igaz szerelem? Netán olyan, mint egy ritka, színes lepkepéldány, amelyet hálóval próbálunk kétségbeesetten befogni, és ha elmulasztottuk, be kell érnünk a szürke, semmitmondó változattal?

Feltétlenül kergetnünk kell? Persze, hogy nem. Sokszor elegendő elérnünk lelki egyensúlyunk stabilizált állapotát, és abban a pillanatban, amikor saját magunk társaságát élvezzük elmélyült, tartós boldogságban, vagy netán csak egy flow érzés okozta lebegésben, akkor az igaz szerelem ritka kék pillangója egyszer csak a kézfejünkre repül. És többé távozni sem akar a közelünkből. Valóban, az igaz szerelem jelzői szerkezet egyedi, különleges, megismételhetetlen jelentést hordoz. Valami olyasmit, melyet fel kell ismerni a tömegben, tilos szem elől téveszteni, valamint okosan meg kell különböztetni a kizárólagos szenvedélytől, melyről tudjuk, hogy rendkívül inspiráló, és kellemes tud lenni így önmagában is. Bár nem öl meg, de hosszú távon mégis elbutítja tudatos énünket, és nyomorba döntheti önbecsülésünket.

Az igaz szerelmet mindenkinek kiosztják odafönt? Eleve elrendeltetve jár-e mindenkinek? Sajnos az igaz szerelem nem édes, habos szelet az Élet születésnapi tortájából, nem jár minden vendégnek alanyi jogon, aki részt veszt vesz a buliban. Valaki elhamarkodottan kinyilatkoztatja, nem kér belőle, mert túl édes, émelyítő és szirupos. Aztán később sóvárogva nézi a többieket, ahogyan édes szerelmi önkívületben falatoznak, a megtalált boldogság romantikus, biztonságos függőágyában hintázva. Az igazi szerelem nem prostituálja magát, nem fonja köréd a testét, nem kínálkozik fel többször egymás után, viszont szeretné, hogy élj a lehetőséggel, mert később annyi csodás, különleges kék lepkét hessegetsz majd el a kézfejedről, hogy az idő múlásával tényleg csak egy molylepke látogat majd, ő is csak nagy ritkán. Megjegyzem, semmi bajom nincs a molylepkékkel, csak ne költözzenek a közelembe. Ugyanis mindent kirágnak, tönkretesznek, és felfalnak maguk körül, különös tekintettel a világomra, beleértve a női önbecsülésemet, az önbizalmamat, az énképemet, és a szívemet.

Az igaz szerelem azonban nem biztos, hogy küllemben mindig gyönyörű. Sokszor, főleg az idő múlásával csak arra vár, hogy megkapargasd a felszínét, mi rejlik alatta. Előfordul, hogy csupán dacból felveszi a szürke lepke jelmezt, abban gubbaszt dacosan, meggyötörten, szív törötten. Ez a fajta szerelem imperfekcionista. Mert pontosan a tökéletlenségben látja meg a szépet, a szabálytalanban a szabályosat, és a karcos felszín alatt megbúvó csodálatos embert. Mert könnyű egy tökéletes, problémamentes, konfliktus-steril kapcsolatban megtalálni a vélt boldogságot. Ez csak hamis imitáció. Az igaz szerelemnek néha szüksége van emelkedésre és bukásra, meg kell élnie mélységeket és magasságokat, ahhoz, hogy viszonyítási alapot szerezzen. Igen, az igaz szerelemnek szüksége van ilyen típusú vérátömlesztésre, frissítésre, hogy új erőre kaphasson. Az igaz szerelem nem oldalog el egykönnyen, és nem ijed meg, ha a szerelmi tortaszelet egyik falatja nem éppen tökéletes ízű. Úgy is mondhatnánk, kesernyés, fanyar, és semmiképpen nem ugyanolyan édes, mint az eddigi ízek. Semmi baj, ez a szép az igaz szerelemben. Különböző ízek tombolnak benne, mégis csodás harmóniában egymással, mert milyen unalmas lenne, az állandó egyhangú, íz, szín és forma.

Az igaz szerelemre mindenki sóvárogva vágyik. A gazdagok és a szépek is, akik valójában meg is vehetik a szerelmet, online vagy offline, mégis egy idő után felhagynak a szerelem üzletszerű kéjelegtetésével, mert realizálják, méltatlanul öntik le mocsokkal e szép és tiszta érzést. Az igaz szerelem régimódi érzés, történelmi korok évezredein át megtartja büszke, tiszteletreméltó jellegét, és nem törődik a változásokkal, mert mindig ugyanazok a szabályok és ismérvek éltetik és lélegeztetik.

Az igaz szerelemhez igazából nem is illenek a változások.

Forrás:http://www.stylemagazin.hu