Az elköteleződéssel és a függetlenséggel szinte biztosan mindenkinek volt már problémája, kinek az egyikkel, kinek a másikkal. Ezzel a látszólagos ellentétpárral foglalkozunk cikkünkben.Kezdjük a múlttal!

Legtöbbünk - szerencsésebb esetben - családban nő fel. Elvileg itt tanuljuk meg a szüleinktől, hogy hogyan működik a párkapcsolat. Sajnos, mégis csak kevesen vannak, akik valóban egymást szerető és a gyerekeikkel is törődő szülőkkel dicsekedhetnek. Ők olyan működő példát hoznak magukkal, amelyet mindannyian szívesen követnénk. Sokan mondják, hogy felnőttként párunkban az ellenkező nemű szülőnket keressük, a szerencsések valóban a "normális" társsal találkoznak, akik tudnak szeretni és szeretetet elfogadni, de mi lesz azokkal, akik nem ilyen mintát éltünk meg gyermekként?

Ott van tehát az emberek túlnyomó része, akik rosszul működő családban, esetleg az egyik vagy mindkét szülőjüktől megfosztva nőttek fel. Gyakran találkozhatunk olyanokkal, akiknek családjában alkoholista apa, mártír anya, vagy éppenséggel érzelmileg elérhetetlen anya, esetleg máshol vigasztalódó apa a "mintakép" - mondanunk sem kell, hogy az ilyen körülmények között nevelkedett nőknek és férfiaknak a legtöbb esetben nincs, vagy ha van, akkor nagyon problémás a párkapcsolata. Ők legfeljebb azt tudják - ésszel, hogy mit nem szabad leutánozni, de sajnos ez édeskevés.

Nézzük a jelent!

Így vagy úgy, de valamennyien felnőttünk. Ha ma egy kapcsolatot értékelnünk kell, akkor a következőt nézhetjük: a két ember együtt jobban, rosszabbul vagy ugyanúgy érzi magát, mint mielőtt megismerték egymást.

 

• Ha mindkét fél jobban érzi magát a másikkal, akkor az egy jó kapcsolat, hiszen mindkettőjüknek könnyebb és szabadabb lett az élete.
• Ha viszont nem így érezzük, akkor hiába bizonygatja a párunk, hogy ő márpedig szeret. Azt, hogy valaki valóban szeret-e minket, csak mi magunk tudjuk megmondani, hiszen azt mi érezzük, és mi tudjuk, hogy jó-e nekünk az, ahogy a másik fél szeret. Elképzelhető, hogy az a fajta "szeretés", amit ő tud adni, nem nekünk való, de például egy másik nő tökéletesen boldog lenne tőle.

Két kérdést kell tehát feltennünk magunknak: "könnyebb lett az életünk vele?", illetve "szabadabb lett az életünk?". Ha őszintén válaszolunk ezekre a kérdésekre, láthatjuk, hogy valójában milyen is az a kapcsolat, amelyben élünk.

Kapcsolataink buktatói

A kapcsolatok legnagyobb buktatója a vágyakról való lemondásban keresendő. Ha valakinek a kedvéért lemondunk arról, ami fontos nekünk, akkor egy idő után úgy fogjuk érezni, hogy társunk elveszi tőlünk a szabadságunkat, pedig ő valójában nem is tett semmit! Ha úgy érezzük, hogy a társunk vágyai fontosabbak, mint a sajátunk, akkor kihasználva érezhetjük magunkat, amit sajnos előbb-utóbb a párunkon verünk majd le. Önzés az, ha nem vállaljuk a felelősséget a saját vágyainkért, vagyis végső soron önmagunkért. Ilyenkor tulajdonképpen "rátukmáljuk" a másikra, hogy irányítson ő, tegyen minket ő boldoggá, de egy idő után már ez nagyon fárasztó lehet - neki is, nekünk is.

Mindenki szabadnak született és erről éppen ezért nem szabad lemondanunk, akkor sem, ha sokszor jól is esne, mert például jó lenne még egy kicsit gyereknek lenni. Aki vállalja saját magát, kimondja a vágyait, véleményét, gondolatait, az láthatóvá, támadhatóvá válik, aki viszont nem, hiszen "csak érted élek", az láthatatlan marad, és így egy idő után unalmas lesz a párja szemében.

 A másik mássága is sok gondot okozhat: sokan úgy gondoljuk, hogy a férfiak pontosan ugyanolyanok, mint mi, nők. Ezért, ha esetlegesen "szerelmünk tárgya" nem úgy reagál, mint például valamelyik barátnőnk, nem értjük, hogy mégis mi baja van... A férfiak sokkal inkább tisztában vannak a nemek különbözőségével, de persze ők sem képesek a nőket jobban megérteni. Pedig ha feltennénk magunknak a kérdést: "én vajon mikor tennék így?", akkor bármilyen általunk elfogadhatatlannak tartott viselkedésformát jobban megérthetnénk.

Jöhet a változás a szebb jövőért?

Ha valaki az előbbiek alapján úgy érzi, hogy nem a megfelelő kapcsolatban él, akkor itt az ideje a jövője érdekében tett változtatásnak! Ha gyermekkori-fiatalkori traumát őrzünk, akkor az első lépés erről nyíltan beszélnünk egy megbízható emberrel, egy terapeutával, stb., aztán pedig a szó legnemesebb értelmében meg kell gyászolnunk a bennünket ért veszteséget, hiszen "nem lehettünk boldog gyermekek vagy fiatalok".

Amikor valaki már a sokadik alkalommal választja a számára nem megfelelő partner (pl. alkoholistát), akkor jó, ha tudja és belátja, hogy ezen a "rossz szokásán" neki kell változtatnia! Le kell lassítania annyira, hogy legyen ideje végiggondolnia, mit csinált eddig, majd tudatosítania magában, hogy igenis van választási lehetősége.

Ezzel összefüggésben érdemes tisztáznunk azt, hogy az erős érzésekről sok esetben azt hisszük, igazak, pedig azok valójában nem a jelennel, hanem a múlttal vannak összefüggésben! Agyunknak az a része, ami az érzésekért felel (a limbikus rendszer), olyan ősi, hogy nem ismeri az idő fogalmát. Ha az életünkben egy szituáció többször is ismétlődik, akkor ugyanazt az érzést fogja agyunk "kidobni" 63 évesen, mint amit például három éves korunkban éltünk át.

Az érzés felnőttként nem ugyanaz!

Kisgyerekként igaz volt az érzés, hogy ha elhagynak a szüleink (a szeretett lények) "meghalhatunk", felnőttként azonban hiába érezzük ugyanezt és ragaszkodunk ezért egy számunkra nem megfelelő emberhez, az érzés mégsem lehet pontosan ugyanaz! Lehet, úgy érezzük, hogy belehalunk a szakításba, de ha van legalább egy jó barátunk, aki támogat, és segítségével megléphetjük azt, amitől rettegünk, akkor átélhetjük, hogy az érzés egészen más, mint gyermekkorunkban, hiszen túléltük a szakítást és most szabadok vagyunk! Célunk tehát az lehet, hogy ne a szabadságunkkal fizessünk azért, mert nem szeretnénk egyedül lenni; és ne menjünk bele számunkra megalázó viszonyokba.Napjainkban az a tendencia, hogy kerüljük el a személyes kapcsolatok  kiépítését, hiszen így, ha elveszítjük a másikat, akkor az könnyen pótolható, a szakítás nem lesz fájdalmas. Ezzel a hozzáállással viszont a vágy marad meg csupán... Ha valakire vágyunk és megkapjuk őt, már nem fog olyan mélyen érdekelni, éppen ezért hiányozni sem fog annyira, ha elmegy. Jöhet a következő partner, aki újra kiváltja belőlünk a vágyat. És ezt a következőt az Interneten nagyon könnyű megtalálni, hiszen tömegesen regisztrálnak az emberek a társkereső oldalakra.

Viszont, ha megszeretjük azt a másik embert, akkor felismerjük egyediségét, megtapasztalhatjuk, hogy ő egy utánozhatatlan lény, ő: Ő. Ez bizony kockázatos... Viszont mivel mindannyian szabadságra vagyunk ítélve, így döntenünk kell. Mennyi kockázatot vállalunk, mennyire vagyunk bátrak, vagy mennyire irányít bennünket a félelem?

Gondoljuk végig, és még ha úgy is érezzük, hogy lehangoló az eredmény, akkor sem szabad elkeserednünk! Képzeljük el, hogy úgy élünk, ahogyan szeretnénk..., a vágyaink szerint! Mert, ha el tudjuk ezt képzelni, akkor képesek leszünk mindezt meg is valósítani!

Higgyük el!