A szerelem megfoghatatlan, elmondhatatlan, leírhatatlan. Amikor szerelemes vagy, izzón létezel, magad mögött hagyva az ész és az értelem adta korlátokat...

A szerelem megfoghatatlan, elmondhatatlan, leírhatatlan. Nézd csak meg magad, amikor szerelmes vagy: beszélsz vagy írsz közben? Ó, dehogy is! Amikor szerelmes vagy, egyszerűen csak élsz, egyszerűen csak izzón létezel, magad mögött hagyva az ész és az értelem adta korlátokat. Nemhogy beszélni vagy írni, még gondolkozni sem tudsz! Bizony, még gondolkozni sem...

Amikor a szerelem lángjában égsz a szerelem óceánjának hűs hullámai között, amikor nincs benned semmi, csak a tested, a mellkasodat szétfeszítő ragyogás, akkor nem vagy képes egyetlen értelmes cselekedetre sem. Egyszerűen képtelen vagy emberi tettekre, mert a szerelem elrepít ebből a világból, és csak visz egyre följebb, följebb a felhők s a csillagok közé. Amikor a szónok szavakat kreál, amikor a költő rímeket farag a szerelemről, akkor ott már nincs érzelem - s talán nem is volt soha.

Annyi arca van, ahány ember, lélek és szellem

Az érzelmekről nem lehet írni - pontosabban lehet, csak minek? Egy szakácskönyvtől még senki sem lakott jól, a kottából még senki sem hallott zenét, a Káma-szútra lapjai még sosem adtak gyönyört vagy életet, sőt, a templom falai között senki sem találta még meg Istent... Úgyhogy az érzéseket csak átérezni lehet, ha írsz vagy beszélsz róla, már megette a fene - s noha én most elkövetem ezt a szamárságot, legalább te ne kövesd a példámat: ne figyelj oda a szavaimra, csak hagyd, hogy kitáruljon a szíved, mert csak ott találhatod meg a szerelmet! Bárki bármit írjon vagy mondjon is a szerelemről, nevetve hagyd csak ott, mert hát ki mondhatja meg, hogy mi van a szívedben? Ki írhatná elő neked, hogy mit kellene érezned? Ki mondhatná meg a szíveden kívül, hogy mi is a szerelem? Senki.

A Szerelem - mint minden ezen a Mindenségben - végtelen formában, korlátlan alakban létezik, a szerelemnek is annyi arca van, ahány ember, lélek s szellem. Ám itt, az anyag világában meg lehet különböztetni kétféle szerelmet: az egoista és tudatos ember szerelmét. Az egoista ember szerelme is maga a csoda, mert az ego a szerelemben eltűnik, s csak egy bizonyos idő elteltével tér vissza - ekkor véget ér a szerelem.

Ne keresd az okokat!

Az ego uralta ember szerelme valakihez vagy valamihez kötődik, az elme korlátai szülte szerelem gyakran ad szenvedést, önmarcangolást a boldogság és teljesség helyett. Ezzel szemben a tudatos ember Szerelme nincs kötve senkihez, semmihez - még önmagához sem -, a tudatos létező Szerelme örök. Örökkön változó, de bármely formát is öltsön, örökké Szerelem marad, gyönyörrel és a teljesség boldogságának ajándékával.

Sok ember kérdezte tőlem, hogy mi is a szerelem, sokan szerették volna hallani tőlem, hogy miért épp abba a nőbe, férfiba lettek szerelmesek. Ezen kérdésekre mindig egyetlen választ tudtam adni - a széttárt kezemen és a megvont vállamon túl -, mégpedig azt, hogy: "Hál’ istennek, nem tudom." A legnagyobb átok ülne rád, ha megismernéd a szerelem születésének törvényszerűségét, az érzés kialakulásának okát. Mert hát azonnal eltűnne életedből a rejtély csodája, eltűnne életedből az a misztikus erő, amely egyszer csak megragad, és egy másik világba emel...

De szerencsére a szerelem megismerhetetlen: mint minden csoda, mit a létezés ad nekünk, a szerelem is csak átélhető, megélhető, de nem megismerhető. Fölösleges elemezgetni, mert a szerelem maga a tömény káosz, az átláthatatlanul illogikus gyönyör.

Ha már voltál szerelmes, tudod, hogy a szerelemben nincs egyetlen cseppnyi logika sem. Szinte sosem abba a férfiba vagy nőbe leszel szerelmes, akivel az értelem szerint boldog lehetnél; gyakran van szebb, okosabb, neked valóbb férfi vagy nő melletted, ám neked mégis - magad és mindenki számára megmagyarázhatatlanul - másért dobog a szíved.

A szerelem az ember megváltása. Hogy miért? Mert kiszakít az egód fogságából, kiszakít az elme világából, kiszakít a beléd rögzült szokások karmaiból, hogy megtapasztalhasd az eredendő lényedet, azt, aki vagy. Figyeld csak meg, amikor szerelmes vagy, eltűnsz ebből a világból! Nézed a másikat, egyre nagyobbra nyílik a szíved, egyre mélyebben és mélyebben veszel el a szerelemben, mígnem egyszer csak eltűnsz.

Amikor szerelmes vagy, eltűnik az egód adta tudatosságod. Amikor a pároddal ücsörögsz a padon, egymás kezét fogjátok, egymást bámuljátok szótlanul, ha valaki hozzátok szól, gyakran meg se halljátok. Belefeledkeztek a szerelem, a létezés adta gyönyörbe - leomlanak az elmétek falai. Ezáltal végtelen mennyiségű energiához jutsz: nézd csak meg, ha szerelmes vagy, szinte meg sem éhezel, szinte alig alszol, mégis kimeríthetetlen vitalitás rezeg benned, és a világ végére is elmennél egyetlen szerelmes érintésért.

http://freespirit.hu/hu/magazin/ezoteria/szerelem_az_elet_gyonyore1