"Legmélyebb emberi szükségletünk egyáltalán nem anyagi jellegű: legmélyebb szükségletünk az, hogy lássanak minket. Szükségünk van kalandra. Szükségünk van a dolgok értelmére. Szükségünk van identitásra. Szükségünk van szeretetre.

Aki szeretetteli pillantással tekint ránk, képes feltámasztani a fizikai halálból. Sokan vannak, akik folyamatos stresszben élik az életüket, pusztán azért, mert nem látja őket senki, olyanok, mint egy fogaskerék egy élettelen gépezetben. A misztikus szerelem a feltámadás és a gyógyulás birodalma. Nem csak abban segít, hogy túléljünk egy lélektelen világot; abban támogat, hogy átalakítsuk azt.

A legtöbb párkapcsolat problémája az, hogy nincs bennük szerelem. Hiányzik a mélyebb megismerés, így szinte eltűnik a megszentelt, átalakító erejű megosztás lehetősége. Ahhoz, hogy ártatlanságunk és ragyogásunk valóban látható legyen, igazi gyógyulásra van szükség. Amit tisztelünk egymásban, azt felidézzük egymásban.

Sokan mondják, hogy a szeretetet keresik, mégis, valójában amellett kötelezték el magukat, hogy soha ne találják meg. A legtöbben soha nem szeretnék megismerni a karjukban tartott partner sebhelyeinek és győzelmeinek történetét. Többnyire, akik azt állítják, hogy a szeretetet keresik, csupán a felszínes nyugalmat kutatják. A valódi szeretet feltételezi, hogy készek vagyunk meghalni annak, akik voltunk, azért, hogy újjászülethessünk - immár felkészülve a szeretetre, valóban méltón arra, hogy a szerelem magasságába emelkedjünk. Igen, a valódi szeretet megnyugvást hoz, de nem feltétlenül azonnal. Amikor a szerelem művészeivé válunk, át kell törnünk a szívünket rejtő páncélzatot, és ez az áttörés nem kényelmes. Rettenetes és fájdalmas.

Talán éveken át elsírt könnyekbe kerül felolvasztani a keménységet, amelyet a világ épített gyengéd és kedves belső lényünk köré. Könnyeket hullatunk minden pusztító veszteségért; minden megalázó kudarcért; minden megismételt hibáért. Azok, akik megengedik ezeket a könnyeket, sőt, tisztelik magukat értük, nem a szeretet vesztesei, hanem épp ellenkezőleg: a szeretet beavatottjai. Először a fájdalom, aztán az erő. A szív először darabokra törik, majd szárnyalni kezd.

A szeretet benyom minden gombot, megkérdőjelez minden hitet, próbára tesz minden erősséget, megmutat minden gyengeséget, kigúnyol minden értéket, majd ott hagy egyedül meghalni. Ám, amint nekiindulsz, hogy magad mögött hagyd a "futottak még" kategóriát, és belépj a profik közé, többé nincs olyan a világban, ami összemérhető lenne azzal az örömmel, amit az jelent, hogy sasként szárnyalhatsz szerelmed szívének égboltján." (Marianne Williamson: Enchanted Love)

Ez a legkedvesebb könyvem Marianne Williamson-tól, és abból is ez az egyik legkedvesebb idézetem. Olyankor szoktam elolvasni, amikor úgy érzem, fáradok; amikor úgy érzem, legszívesebben feladnám; amikor úgy érzem, semmi sem működik, és minden puszta hiábavalóság. Aztán ahogy a szemem lassan végigfut a sorokon, érzem, ahogy újra eltölt az erő, ahogy ismét életre kap bennem a remény. Onnantól megint tudom, hogy miért történik velem, amit átélek, és miért érdemes folytatnom. Hiszen én vagyok az, aki felismertem, hogy a szívbéli odaadásra vágyom – már nem érem be kevesebbel. Arra vágyom, hogy teljesen átadjam magam a szerelemnek, a társamnak, az életnek, vagy bárminek, amivel foglalkozom éppen. Van, amikor ez sikerül, és van, amikor nem. Tudom, hogy ami ilyenkor visszatart, az a félelem; a félelem attól, hogy túlságosan sebezhetővé válok, hogy újra át kell élnem egy olyan fájdalmat, ami ellen oly szorgosan legyártottam páncélként rám nőtt védekező mechanizmusaimat.

Azt is felismertem, hogy a félelmeim húzódnak az elvárásaim mélyén is. Amikor a kedvesemmel szemben megfogalmazódik bennem egy elvárás, az azért történik, mert úgy vélem, akkor leszek biztonságban – onnan tudhatom, hogy ő szeret engem -, ha úgy működik, ahogyan én elvárom tőle. Ám az ítéletek és az elvárások mind gátjai a szeretet áramlásának.

Eldöntöttem, hogy nem akarok tovább félni. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy elengedjem a félelmeimet, és szabad utat engedjek a szeretet és a szerelem áramlásának. Tudom, hogy ehhez arra van szükségem – és mindannyiunknak, akik erre az útra lépünk -, hogy meggyógyítsuk sebzettségünket, és visszanyerjük az erőnket.

Szerencsére az átmeneti reményvesztettség időszakaiban elég visszalapoznom a naplómban, hogy felidézzem a csodákat is, amelyek rendre megtörténnek az úton. Elég arra gondolnom, hogy a kedvesemmel átélt mély szerelem pillanatnyi fellángolás lett volna csupán, ha nem engedem meg minden nap, újra és újra, hogy a szükséges átalakulás megtörténjen bennem. Elég a barátnőmmel egy jót beszélgetni, és együtt nevetni a mára már magunk mögött hagyott félelmeken és drámákon ahhoz, hogy biztosan tudjam: jó úton járok.

Elgondolkodtál már azon, hogy a te kapcsolatodban mi okozza most a legnagyobb kihívást? Mivel szembesülsz? Hogy érzed, min kell változtatnod? Mi az, amit már sikerült átalakítanod, ami érezhetően jót tett a kapcsolatnak? Van kialakult stratégiád arra, hogy átvészeld a reményvesztettség időszakait?

Szánj rá néhány percet, és válaszold meg ezeket a kérdéseket gondolatban, vagy írásban, a naplódban. Nem csak a saját lelkedhez fogsz közelebb kerülni, hanem a boldog, harmonikus párkapcsolat megéléséhez is.

Sarkadi Kriszta
szerelem coach
www.igazabolszerelem.hu
www.style.hu

http://www.noiteazo.hu/hirek/teged_hogyan_tett_probara_a_szerelem/13/3969/