Az alfa-hímek minél több nőstényt magukévá akarnak tenni, hogy remek génállományukat a lehető legtöbbször adják tovább. Kiváló magyarázat ez oroszlánoknak, de elég jó ok a pasik félrelépéseire is?

Genetika és hülyeség határán

A XXI. században a hűtlenséget és a megcsalást nem lehet csak genetikai, csak evolúciós, csak pszichológiai vagy csak szociológiai szempontok alapján vizsgálni. Tény, hogy a genetikusok által tanulmányozott hűtlen férfiaknál beazonosítható egy gén(mutáció), amely felelőssé tehető a hűtlenségért. Tény, hogy egészen más evolúciós cél hajtja a férfit és a nőt, hiszen a férfi minél több helyen szeretné elszórni „magjait”, a nő számára viszont jóval kedvezőbb, ha egy férfitól születnek a gyerekei. Az utóbbi állítás magabiztosságát azonban megingatni látszik, hogy nemcsak a férfiak, de a nők is hajlamosak a hűtlenségre.

 A nők félrelépései a tudósok szerint nem a hódításból és a vadászösztönből fakadnak – kivéve a fehérmájú, férfiasan viselkedő nőket –, hanem félelemből, mert nem érzik magukat biztonságban a párkapcsolatukban, és a szexen keresztül másnál erősebb köteléket remélnek. A másik ok a nők félrelépésére ugyancsak genetikai: a szerető kedvezőbb adottságokkal rendelkezik, mint a férj – jobb pasi, gazdagabb pasi, ambiciózusabb pasi –, és így próbálják a nők a legjobb, a legerősebb és a legéletképesebb utódokat világra hozni. Ugyancsak tény, hogy a megcsalás társadalmi megítélése nemenként eltérő. A hűtlen férj Casanova, alfa-hím és nagy kujon, a hűtlen feleség viszont mocskos szuka, ribanc.

Apáink és anyáink öröksége

A megcsalás eltérő társadalmi megítélését még a feminista mozgalomnak sem sikerült megingatnia, ráadásul a helyzetet tovább tetézi, hogy viselkedési mintáinkat, értékrendünket szüleinktől kapjuk. Ha éppen nincs más lehetőség, másoljuk őket. Tehát az a férfi, aki kisfiúként azt látta, hogy az apa gyakran félrelépett, akkor elsődlegesen ezt a viselkedési módot tanulja meg, és nagy valószínűséggel ezt fogja követni. Sajnos az ilyen „hipnotizálások” megszüntetésére nincs más mód, mint a „lelkizés”, azaz családfelállítás, terápia, önismeret növelése. Azonban a nők igen gyakran elkövetik azt a hibát, hogy összeakadnak egy bonyolult pasival, és meg akarják menteni. Nemcsak elnézik a megcsalást, de mindenféle „lelkizésre” küldik. Azonban a változás csak akkor következhet be, ha a probléma megoldásának igénye a hűtlen férfiban merül fel. De vajon hány férfi töpreng a jegygyűrű nadrágzsebbe rejtésekor, vagy valami hazugságot keresve, hogy tényleg jó-e így az élete? Valóban boldog-e, és valóban bűn-e a megcsalás?

A hűtlenség egy párkapcsolatban nem valaminek az eleje, hanem a vége. Mindig gyanús, amikor egy „tökéletes párról” kiderül, máshol keresik a szexet. Ha viszont a megcsalásra az udvariasabb formát használjuk: „máshol kereste a boldogságot”, akkor egyértelművé válik, hogy a tökéletes pár nem is volt annyira tökéletes, mert csak úgy tettek, mintha boldogok lennének, de közben mégsem voltak azok. Iszonyú ezoterikusan a megcsalás úgy is magyarázható, hogy eddig volt közös dolguk, és innen már nincs több tanulnivalójuk egymástól, vagy éppen erre az élményre volt szükségük a további fejlődéshez, de nincs olyan ember, aki egy „bocs, drágám, megcsaltalak!” mondat után ugyanúgy tudja folytatni a kapcsolatát és az életét, mint előtte.

A tett következtében persze új tapasztalatokra tesznek szert, olyan mélységeket ismernek meg személyiségükből, amire álmaikban sem gondoltak volna, tehát bölcsebbek lesznek, de elvész a bizalom, a hit, és örökre ott marad a tüske, hogy nem voltam elég jó. Akit megcsaltak, elárultnak, kisemmizettnek és legyőzöttnek érzi magát, nem beszélve a megcsalást övező hazugságok lavinahatásáról. Persze mindenki mást keres egy párkapcsolatban, de valahogy az emberi természet sajátosságaiból fakadóan hosszú távon bizalom, szeretet és tisztelet nélkül nem lehet boldogan együtt élni valakivel.

Agybaj?

De lehet-e ugyanolyan döntés a hűség, mint a megcsalás? Mert hiába próbálja a hűtlen magyarázni a bizonyítványát, ritkán kerül egy férfi (és persze nő is) olyan szituációba, hogy nincs más választása, mint hűtlenné válni. A megcsalás mindig hazugságok lavináját indítja el, amiből nem lehet jól kiszállni. Ugyanis nemcsak a lebukás jelenthet gondot, hanem a belső változások is, amelyek semmiségként kezdődnek, és kontrollálhatatlanul nőnek, éket verve a párkapcsolatba. Innen persze lehetne folytatni a vitát, hogy el kell-e mondani a félrelépést, vagy sem, hogy a gyerekek érdekében el kell-e viselni a másik hűtlenségét, és hogyha nem kap meg valamit anyutól apu (vagy fordítva), akkor azt keresheti-e máshol. A megcsalás „méregfoga” azonban a megcsalásban van. Nem kellene félrelépni. Persze egyesek szerint örök hűséget fogadni sokkal nagyobb hazugság, mint nyíltan vállalni, hogy egy nővel nem lehet leélni az életet.

Vagy megcsalsz, vagy megcsalnak?

Nem reprezentatív közvélemény-kutatásom azt mutatja, hogy a megcsalással mindenki találkozik valamilyen formában. Nem muszáj félrelépni, előfordul, hogy éppen mi vagyunk a megcsaltak, csak nem vesszük észre, vagy későn vesszük észre, vagy rossz helyen voltunk, rossz időben, és olyan titkot tudtunk meg, amelyet egyáltalán nem akartunk tudni. És hiába szól minden a felszínen a hűségről és a tisztességről, a való világot behálózzák a hűtlenségek és a csalfaságok. Adódik a kérdés, hogy lehet-e hűségesnek lenni a mai világban, a világ a rossz, vagy mi, és a hűségességhez elég-e egy döntés, vagy a döntés csupán önámítás.

Eldöntöttem, megígérem

Amint a fellángoló szerelem lila füstje oszlani kezd, egészen egyértelművé válik, hogy hol lapul a hűtlenség csírája. Csak idő kell, és szépen kifejlődik. „Jó ez a fiú, csak túl tutyimutyi.” „Majd lehiggad ez a fiú, csak idő kell neki.” „Majd belejövünk a szexbe.” „Majd ha előléptetnek, több időm lesz rád.” A félmegoldások mindig hűtlenségbe torkollanak, és a végén valakit mindig elárulnak: vagy saját magukat, vagy a párjukat. A hűség csak akkor lehet szilárd elhatározás, ha igazán jó a párválasztás. (A tökéletes szót használni túlzás lenne, meg túl elcsépelt is.) Tudjuk jól, ezért-azért a párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, amikor a kedvesség, az újdonság vonzóbb lehet annál, ami otthon vár, azonban kellő élettapasztalattal nem ül fel hülyeségeknek az ember. Igen, a hűség egy döntés. Döntés arról, hogy ami most van, és ami kettőnk között lesz, értékesebb és fontosabb, mint ami máshol lehet. Azonban csak az elégedett ember lehet hűséges. Aki keres, aki elégedetlen, aki másra vágyik, hiába akar hűséges lenni, képtelen lesz rá.

http://www.nlcafe.hu/szex_szerelem/20091005/a_huseg_-_tenyleg_csak_dontes_kerdese_vagy_genetika/