Mindenkit jobban érdekel a szerelem érzése és az ahhoz tartozó boldogság, mint mondjuk egy lottó ötös. Szakértő szemmel a szerelem racionális összetevőiről.

Ha az élet értelmére vonatkozó nagybetűs kérdést szegezzük embertársainknak, a válaszokban kivétel nélkül a szerelem a dobogós: maga mögé utasít lottónyereményt, megasztárságot, fiatalságot, makkegészséget, s így a legszorosabban fonódik össze a boldogságra vonatkozó barackszín elképzeléseinkkel. Persze, a témához tudományos alapok felől settenkedő pszichológia annyit újdonsággal sem szolgál, amennyivel egy, a dalversenyről kiebrudalt ókori vándorénekes, de talán az újonnan összerendezett tudáshalmazból mégis meríthetünk pár használható ötletet a rokonszev megalapozására.

Tegyük félre pár percre a kettészelt teljességgel, hiányzó és pontosan illeszkedő másik felünkkel kapcsolatos misztikus puzzle-elméleteket: hogyan, illetve milyen szempontok alapján választunk társat? Annak ellenére, hogy legtöbben belső tulajdonságokról, a jellem kiválóságáról beszélünk, ha a vonzalom miértje szóba kerül, a fizikai vonzerő - sajnálatos módon - a kezdet kezdetén igenis számít! Az első randevúkon többnyire a jó külső - és nem a kedvesség vagy a koreai művészfilmekben való jártasság - alapozza meg, mennyire kedvelik egymást a partnerek, illetve, hogy hajlandóak-e egy újabb, közös boroskólára. A szép embereket hajlamosak vagyunk egy csomó, a külsővel köszönő viszonyban sem álló, pozitív tulajdonsággal - a jófejségtől a Mensa-tagságon át a konyhaművészeti kreativitásig - felruházni, s a sztereotípiák ragályos jellegéből következően a krém ránk is átragad: a vonzó megjelenésű társsal látott gipszjakabokat az emberek kedvezőbben értékelik egy csomó tulajdonság mentén, mint amikor egymagukban álldogálnak a kocsmapultnál.

Függetlenül attól, hogy érdemes olykor-olykor besunnyogni Norbi tömegfitneszóráira, felezni a Snickers-adagot, hajat mosni és kargyantázni, az idő nekünk dolgozik! A trendi küllem kevésbé számít, amikor házastársat választunk, illetve hosszú távú ismeretségek esetén veszít is a jelentőségéből. Nem beszélve arról, hogy többnyire belőjük a saját vonzóságunk mértékét, és olyan társat választunk, aki kábé annyira elragadó, mint mi magunk.

Anti-parishiltonokként is szeretnénk becserkészni egy vízilabdást? Nosza! Költözzünk be a folyosóján üresen álló albérleti szobába, a délutáni úszásunkat időzítsük az edzésekhez; járjunk minél gyakrabban azokba a klubokba, ahol az edzések után szétesik! A közelség a klassz külső mellett, a második fontos tényező a rokonszenv elnyerésekor. A házaspárok tagjainak úgy egyharmada lakott korábban ötháznyi távolságra a másiktól; az osztálytársainkkal jobb a viszony, mint az évfolyamtársakkal, az egész gimnáziumról már nem is beszélve. Ha a kapcsolat kialakulásának legelején nem dúl olthatatlan ellenszenv a másik iránt, a közelség, illetve a találkozások gyakorisága megnövelik a kezdetben többnyire enyhén pozitív érzések intenzitását a másik iránt. Miért?Miért szeretjük meg a leggagyibb slágert, amit naponta hússzor sugároz a rádió? Ugyanazért, amiért azok a patkánycsaládok, akik Mozartot hallgattak rendszeresen, és falra másztak, amikor Schönberget kezdték nyomatni a kísérletvezetők. Vagy azért, amiért jobban tetszik a tükörképünk, mint a fényképünk, míg a haverjaink a fotóinkat részesítik előnyben a tükörbéli képmásunkkal szemben. Az ismerősség - pusztán az, hogy az adott dologgal már találkoztunk ebben a formában - növeli a vonzalmat!Persze elképzelhető, hogy a közelség/ismerősség pozitívérzelem-fokozó hatása mögött egy egészen más tényező, a hasonlóság lappang.

A szomszédaink ugyanúgy budai értelmiségiek, vagy a zajártalom elől a suburbbe menekülő bioarcok, mint mi magunk. A kisállatbarát-szakkörön, az erotikakiállításon, a Hit Gyülekezete kirándulásain, vagy a G8-ak elleni kődobálós tüntetésen a hozzánk hasonló értékrenddel bírókkal ismerkedhetünk meg. Mivel a saját véleményünket - naná! - nagyra tartjuk, persze, hogy jobban bírjuk az olyan fazonokat, akik a választásainkat és ezáltal az önbecsülésünket is megerősítik, mint akikkel egyfolytában birkóznunk kell. Magyarán: hiába áll közelebb a téren a kendertüntetőhöz az a csaj, aki egy életveszélyben hörgő spangliszívót ábrázoló képeslappal ellendemonstrál, emberünk a két sorral előtte pogózó rasztaleányt fogja választani.

De nekem már az ükapám is azzal jött, hogy az ellentétek vonzzák... Nyugi! Kevés adat szól amellett, hogy a kiegészítő/ellentétes tulajdonságokkal bíró párok kapcsolata stabilabb volna, sőt: az egymáshoz való alkalmazkodás és a házassággal való elégedettség a lagzit követő öt évben jobban függ a hasonlóságtól, mint a komplementaritástól. Persze sok esetben láthatjuk, hogy a domináns karakter alárendelődőt választ, a nemi életre képtelen heroinfogyasztó egy, a szex iránti érdeklődését már korábban elveszített társra lel, a munkamániás pedig egy társfüggővel lesz elégedett. Kérdés, hogy ezeknek a példáknak mennyi közük van a szerelemhez és az ebből fakadó boldogság érzéséhez. Jó megjelenés, közelség, ismerősség, hasonlóság: ennyi volna a titok? Folytatjuk.

 http://borsa.hu/szerelem_erzese/20110131